2012. május 29., kedd

Vége

Hazaérkezve jegyeimet és kinti eredményeimet a Tanulmányi Osztály elfogadta az előzetes megállapodásoknak megfelelően. Így dokumentációmat le tudtam adni, bár a kiszabott határidő (két hét a hazaérkezés után) akkor lett volna tarthatóbb, ha mindenki mindig ott van, amikor szükségem van rá, így végül elhúzódott kissé az ügyintézés, de akadálymentes volt azért. Konklúzióként talán csak annyit tudok mondani, amit a Néprajzi Intézetnek küldött képeslapomra is írtam: „mindenkinek csak ajánlani tudom Jénát és az Erasmust!”. Annyi bizonyos, hogy ha tehetném, megint mennék, de nem venném magam ennyire komolyan. Ahogy egyik csekélyértelmű román ismerősöm mondta: „You are here Erasmus.”

Mindenesetre köszönöm az inspirációt Bárth tanár úrnak, Lillának, Annának és Klárának. Köszönöm a lehetőséget a két egyetemnek és a koordinátoroknak, a segítséget tutoromnak, Sybillének, a lelki segítséget Imrének és sokaknak. És köszönöm a blog olvasóinak türelmét, figyelmét! Szervusztok, Kurbli puszil mindenkit!

(Akit érdekelnek gondolataim, érzéseim, tanítások, amiket kapok:  http://nefelj.blogspot.com; akit az események érdekelnek, amik velem történnek: http://alien1717.blogspot.com.)

2012. május 28., hétfő

Magyarok

Teljesen "véletlenül" ma talált kép
Jénában nagyon régóta létezett magyar társaság, u.n. magyar törzsasztal (ungarische Stammtisch), mivel már a XVIII. század óta tanulnak magyarok Jénában (talán már korábban is). Ezt a régi hagyományt elevenítette fel egyik kinti szaktársam, aki magyar felmenőkkel rendelkezett anyai ágon, kitűnően beszélt magyarul és szeretett volna kicsit még többet magyarul beszélgetni társaival, ígymegszervezte a magyar törzsasztalt az egyik helyi kávézóban, ahová minden szerdán ellátogattunk beszélgetni, együtt lenni. A csoport eléggé szedett-vedett volt: Dorottya Hamburgból jött és az édesanyja magyar volt, de már elhunyt; Olivér, aki Romániából érkezett, és a nagymamájától tanult magyarul, de már több éve Németországban önkéntes; Andi, aki Szlovákiából jött, de Angliában tanul és onnan érkezett Erasmusszal; Judit, aki német, de Magyarországon önkénteskedett, valamint néhányan mi, magyarországi magyarok: Sanyi, aki történész doktorandusz, Anna, aki pszichológiát hallgat a Károlin; Anikó és Evelin, akik az ELTE-n germanisták; Ádám, aki a Corvinuson politológus hallgató, Kinga és Kata szintén a Corvinusról; Barbi, aki az ELTE-n joghallgató. Mondjuk nem vett mindenki részt a Stammtischen, nem is volt akkora kapacitás. Találtam egy magyar sírt a temetőben. (Nem, azért nem vagyunk annyira morbidak – még én se –, hogy ott találkozzunk.)

2012. május 27., vasárnap

Studentenparadies

Mondtam, hogy Kinderparadies
Kinderparadies, ahogy Evelin mondta. Vagy Frauenparadies, ahogy az egyik szórakozóhelyen mondta szintén ő. Mert mindenkinek jó. Mivel Jénában körülbelül a város 30%-a hallgató, ezért nagyon sok önálló csoport, önszervezés, szervezet létezik, amelyek a hallgatókat tömörítik. A külföldi diákok egyike sem érezheti magát elveszettnek, hiszen amellett, hogy mindenki kap tutort, az Erasmus-Alumni nevű helyi ESN szervezet vagy az Intro névre keresztelt hasonlóan külföldi diákokkal foglalkozó egység gondoskodik a programokról. Kirándulásokat szerveznek, esteket rendeznek, összefogják a külföldieket, terelgetik őket. Jómagam velük utaztam Weimarba, Buchenwaldba, Erfurtba először és a környék hegyeibe. De szívesen támogatták az önálló kezdeményezéseket is, adtak túravezetőt, kísérőt, jótanácsot, amikor magunk akartuk felfedezni a környéket vagy Türingiát. Magánakcióban is szívesen utaztam, mivel – mint már említettem – ingyenes volt a vasúti közlekedés Türingián belül. Így jutottam el Eisenachba, Wartburgba, Drezdába, Berlin, Köln, Düsseldorf, Dornburg… Voltam itt-ott. :) 

Thüringer Wald
A kulturálisan „emelkedett” programok mellett bulik is voltak szép számmal, bár erről én annyira nem tudok nyilatkozni. Kétfajta típust említenék: házi- és nem házibuli. A nem házi rendezvények alatt a szórakozóhelyeket értem. Ezekről nem igazán tudok jót mondani, általában zsúfoltak, hangos a zene és sok a részeg. Körülbelül kettő alkalommal voltam így kint. Mindkettő alkalommal a Havanna klubban. De ezen kívül létezik még a Rosenkeller (ami arab szobatársam kiejtésében inkább Rosenkiller, de ő simit tanul, ami kémia) valamint még sok másik, és a meleg beköszöntével egyre több hely nyílik ki a szabad térre is.

Szerintem jordán lazac Adnantól
A házi összejövetelekből létezik hangosabb és halkabb. A hangosabb például a WG-parti. Ilyeneken többön is részt vettem, egy WG lakói tartják, nyitott szobákban, általában családiasabb, mint a szórakozóhelyeken tartott partik. Előfordul, hogy a lakók sütnek, főznek valamit, de az alkoholt legtöbbször a vendégek hozzák, ki amit inni akar, nevezhetjük ezt a „belépőnek”. Előfordulhat u.n. Disaster-party, ami kissé ijesztő megnevezés, de nem takar semmi rosszat, inkább azt jelenti, hogy túl sok ember van túl kevés helyen. Egy ideig. De aztán úgyis megunják a vendégek és máris kevesebben vannak. A csendesebb házi összejövetel általában vacsorát jelent. Rendeztünk mi is ilyet, magyar és jordán cserekapcsolatokat ápolva egyszer mi vendégeltük meg őket, majd pedig ők minket.

Riita, aki finn és Anežka, aki cseh. Énekkaron ülünk,
a táblán látszik a szólamok ülőhelybeosztása
Körülbelül három hónapig a hallgatói helyi kórusban is részt vettem, de végül kénytelen voltam feladni ez irányú terveimet, mivel nem tudtam teljesen részt venni mindenben, így inkább kiléptem, de nagyon kellemesnek ítéltem a hangzatokat, amik ott körülvettek.

2012. május 26., szombat

Étkezés (Kaja Németföldön II.)


Anikó keze valami magyarosnak
gondolt étel mellett és egy banán
Fehér szószos egybesütött zöldségek
A német táplálkozási szokások alapvetően nem térnek el a magyartól, de mégis. Levest meglehetősen ritkán fogyasztanak, az is inkább egytálétel jellegű. Egyszer ettem ott olyat: a magyar frankfurti leveshez hasonló dolog volt, tekintve, hogy volt benne egy egész szál virsli. A menzán alapvetően több menü volt, Essen 1-4 között. Ebből egy, ritkán kettő vegetáriánus, míg a többi nem.

Viszont nagyon kreatívak voltak az ételeket illetően, csak a szószok voltak kevésbé azok. Volt barna, piros és fehér. A barna az a vadas és a pörkölt között volt félúton, de nagyon hamar meguntuk mi, magyarok. A piros az ilyen olaszos jellegű, az finom volt, paradicsomos. A fehér meg nem szeretném elmondani, mire emlékeztetett.

Kurbli a pudingra pályáz
(a szörnyű zöldséges tészta neki is sok volt)
Szószokat azért használnak, mert ők alapvetően eléggé szárazon sütnek-főznek. Amikor egyszer nem kértem szószt a pulykamellem mellé az egyik ismerősöm rögtön jelezte, hogy „de nem lesz ez így nekem túl száraz?”, majd amikor közöltem, hogy nálunk nem módi a szószozás, hatalmasat nézett. Talán azt gondolta, micsoda barbár népség ez a hun.

Vega töltöttkáposzta barna szósszal
A desszert mindig valami krém volt. Puding vagy túró vagy ilyesmi. A puding hát az valami fölséges volt! Két dolog hiányzik az ottani táplálkozást illetően az egyik a csokoládé- és vaníliapudingjuk, amit a menzán lehetett merni. És leméretted és úgy fizettél, amennyit kérsz. A másik pedig a Fritz Mitte sültkrumplija. Fritz Mitte nem egy ember (bár ki tudja), hanem egy hely, ahogy sült krumplit adnak. 

Szerintem sült párizsiszelet piros szósszal,
desszert: csokoládés túrókrém
És az jó. Mert nyolcmilliárd féle szósz van, ami mind ízletes. Egyébként én eléggé egységesen táplálkoztam. Reggelire sajtos kenyeret különféle kiegészítésekkel mint uborka, margarin, vajkrém és hasonlók. Ebédre valami finom a menzán, este pedig valami hasonló, mint reggel. Aztán ha borult az egész, akkor Fritz Mitte vagy bratwurst. Mert azt mindenhol hüringer Bratwurst fehér és kilóg a zsömléből. És azt hiszem, ennyi elég róla.

2012. május 25., péntek

Pénzügyek

Deutsche Mark Euro
Félév elején be kellett fizetnie mindenkinek egy hallgatói hozzájárulásnak nevezett összeget, ami 168 € volt. Ez arra szolgált, hogy cserébe megkaptuk a THOSKA-kártyánkat (Thüringer Hochschul- und Studentenwerkskarte), amivel ingyen igénybe lehetett venni a jénai tömegközlekedést és a türingiai vasúti közlekedés egy részét is a tartományon belül. A kártya még arra is szolgált, hogy ha pénzt töltöttünk rá (amelyet az egyetem több pontján kihelyezett automatáknál lehetett megtenni), akkor fizethettünk vele az egyetemen a fénymásolásért és a menzán is lehetőségünk nyílt ezzel fizetni. Az egyetem tanulói és dolgozói mind előszeretettel fogyasztottak ott, igazi közösségi helyeknek számítottak a menzák, kafetériák. Az áraikat tekintve nagyon barátságosak voltak: diákoknak 1,5-3 € volt egy menü, ami egy főételt és általában egy desszertet, gyümölcsöt foglalt magába. A ételek jó minőségűek, általában finomak és elegendő mennyiségűek voltak, egy ebéddel abszolút jól lehetett lakni.

2012. május 24., csütörtök

Egyetemről

FSU tornya
A szemeszter során öt tárgyat végeztem, de csak háromból kellett jegyet szereznem.
  • Edle Wilde – Menschenfresser: Exotismus – ez az egyik néprajzos tárgyam. Az egzotikummal foglalkoztunk, mint jelenséggel. Különböző kulturális jelenségek, művészeti ágak esetében vizsgáltuk meg a témát: egzotikum az építészetbe, zenében, divatban stb. A szemináriumon referátumot kellett tartani és házidolgozatot írni, de nekem elegendő volt az egyik. Az én témám a New Age és az egzotikum kapcsolata volt, ezzel foglalkoztam valamennyit. Nagyon érdekesek voltak a témák.
  • Was ist Kulturgeschichte? – Aktuelle Debatten (1990-2010) – a másik néprajzos tárgyam, előadás volt. A félév során a kultúra fogalmával foglalkoztunk, valamint megismerkedtünk a német és európai kultúratörténet-kutatás legfontosabb kérdéseivel, történetével, jelenségeivel. A félév vizsgával zárult, dolgozatot írtunk. Négy feladat volt, amelyeket néprajzosként viszonylag sikerrel abszolváltam. Bevezető órának számított, de nagyon hasznos volt számomra.
  • Politik, Staat und Religion – ezt a vallástudomány minorral kapcsolatban vettem fel. Ezen a szemináriumon szintén referátum és dolgozat volt a követelmény, de külföldiként csak az egyik számomra. Sikerült egy nem túl hálás témát, a III. Birodalom valláspolitikáját kiválasztanom. A tárgyat elvégeztem, de szakmai előmenetelemhez nem túlzottan járult hozzá.
  • Konversation – német nyelvkurzus. Ez volt a kedvenc órám, mivel érdekes témákat érintettünk. Ebből jegyre nem volt szükségem, viszont tartottam kiselőadást az eutanázia témájából és az egyik órát is én vezényeltem le a tanárnő betegsége miatt.
  • Lese- und Hörverstehen – német nyelvkurzus. Nem volt haszontalan az óra teljesen, de kissé egysíkú volt, mivel csak olvastunk és hallgattunk. Ebből sem kellett jegyet szereznem, de egyébként is sokat hiányoztam.

A szemináriumok, főleg azok, amelyeket a német hallgatókkal együtt töltöttem, nagyon érdekes tapasztalati lehetőséget nyújtottak. A német diákok mindig nagyon intelligensen szóltak hozzá akár egymáshoz, akár a tanárokhoz is. Nekem ez nagyon szimpatikus volt, mivel itthon nem annyira látom ezt a mentalitást mindenkiben. Egyébként az órák nagyjából olyanok, mint itthon. Viszont a diákok és a tanárok mindig nagyon megértőek és segítőkészek voltak.

2012. május 23., szerda

Studentenwerk Thüringen

WG-ajtó, mert narancssárgák
voltak a falak
A hallgatók számára nem az egyetem nyújt lakhatási lehetőséget, mint nálunk, hanem a Studentenwerk, amit leginkább „diákjóléti” szervezetként tudnék leírni, mivel ők kezelik a menzát, óvodát tartanak fenn a hallgatók gyermekeinek és hasonló szolgáltatásokat nyújt. Itt az egyetem csak a tanulásról, kutatásról szól.

Jénai (frankfurti) leves lappangó Kurblival
Jénában a többség kollégiumban lakik. Albérletet nehéz találni, egyébként is az albérletárak Jénában a legmagasabbak egész Türingiában. A szállásra jelentkezés időrendben történik, ha valaki eléggé gyors, lesz szállása. Természetesen vannak pluszpontot érő esetek, például a gyermek, illetve ha valaki tartósan beteg, erről igazolást célszerű küldeni. Mivel én az vagyok, angol nyelvű orvosi igazolást küldtem a jelentkezésemmel, és én ennek tudom be, hogy jó helyre kerültem: Spitzweidenweg 11, gyalog 15 percre az egyetemtől és a belvárostól. Viszont az itteni lakóegységek cseppet sem hasonlítottak az otthoni kollégiumokra, ugyanis ezek jórészt felújított panelházak voltak, amelyekben lakásokat alakítottak ki, ahol koedukáltan laknak a diákok 2-7 fős apartmanokban. Mindenkinek saját szoba járt, amelyek meglehetősen nagyok (az enyém 24 m2 volt), ágy, asztal, két szék, egy polc volt az alapfelszereltség. Mi öten laktunk, két fiú, három lány. Kettő fürdő, nemek szerint, egy konyha, ezek voltak a közös helyiségek. A konyha teljesen felszerelt volt, csak edényeket kellett magunknak hozni. A bérleti díj a hazai kollégiumokhoz képest elég magas (de elmarad bizonyos nyugatabbi országok díjaitól azért), és alapvetően a szoba méretétől függnek. Így én 190 €-t és 10 € internetdíjat fizettem havonta, amit a Studentenwerk vont le a német számlámról. 

Már nem érvényes
A Studentenwerk nem biztosított ágyneműt, sem huzatot, ezeket meg lehetett vásárolni helyben, 30 €-ért, de ez azt jelentette, hogy félév végén haza lehetett vinni, ahogy én is tettem. Mindenkinek saját kulcsa van, aminek elvesztése súlyos bűntetéseket von maga után (hatalmas bírságokat helyeztek kilátásba. A kulcs minden helyiséghez használható: lakás, saját szoba, mosóhelyiség, szeméttároló, biciklitároló, és ami még esetleg a kollégiumban található. A szemetet teljes mértékben szelektíven gyűjtik, műanyag, papír, üveg, biohulladék, mindennek megvan a maga helye (nekem ezért okozott problémát, hogy a kidobásra ítélt ruháimat hová dobjam). Mindenesetre ez egy nagyon környezettudatos rendszer, jól működik, főleg ha az ember megpróbál német precizitásssal hozzáállni a dolgokhoz. 

Kedvenc desszert
Lakótársaimmal annyira nem ismerkedtem össze, alig láttam őket, így nem nagyon volt lehetőség megismerkedésre. Hárman németek voltak, ők eléggé távolságtartóak voltak egyébként is, a negyedik lakótársam jordán volt. Vele sokat beszélgettem. Alapvetően jellemző, hogy inkább a külföldiek tartanak össze. Bár egy-két némettel is barátkoztam azért.

2012. május 22., kedd

Kiutazás

Csomagokkal
Jénába én vonattal utaztam, ami jó megoldásnak tűnt, de utóbb rájöttem, hogy másképp jobb lett volna. Hárman utaztunk ki az ELTE BTK-tól, két germanista lány és jómagam. Legolcsóbb megoldást választottuk, ami végül 16 óra utazást jelentett: Budapest-Drezda 29 €, majd SachsenTicket-tel 30€, amivel 5 ember utazhat együtt. Szeptember 29-én este nyolc órakor indult a vonatunk a Keletiből és másnap reggel érkeztünk meg Drezdába, ahonnan Zwickauba, majd Jénába mentünk. Hazafelé már okosabb voltam: Jéna-München, München-Budapest, 12 óra. Nappal. Mert éjszaka utazni nagyon kimerítő volt. Ez kissé drágább volt, 40 €, de jobban megérte, főleg nagy csomaggal, hiszen így nem kellett annyit cipekedni. Hallottam, hogy lehet még repülővel illetve busszal is utazni, de én ezeket elvetettem, mert repülőre ugye nem lehet akármennyi poggyászt vinni, a busz pedig hosszú távon nem olyan kényelmes. Árban a busz nagyjából a vonattal megegyezik, a repülő drágább, és direkt Jénába azzal se lehet eljutni. Az állomáson tutoraink vártak ránk, akik elkísértek bennünket a szállásunkra. A tutor általában egy helyi diák, aki segít és kalauzol az elintézendők útvesztőjében. Az enyémet Sibyllének hívták, aki hozzám hasonlóan néprajzot tanult, így tárgyfelvételben is tudott javaslatokat adni.

2012. április 22., vasárnap

Után

Hát immár másfél hónapja itthon vagyok. Túl vagyok a hivatalos papírok leadásán, elfogadták a kinti jegyeimet: három kettest,bent vannak az etr-ben, leadtam a dokumentációmat, mindenkinek, ami jár. De nincs lezárva. Mert hiába vagyok itthon másfél hónapja, hiába igazítottam vissza magamat az itthoni életembe, még tartozom egy lezárással. Ez következik mostantól. Írom a memoáromat, ahogy mondani szokás. Elvileg kell(ett volna) leadni egy írásos beszámolót a félévről a dokumentáció részeként, de nem jeleztek ebben az ügyben, úgyhogy bár megírtam az összefoglalásomat az elmúlt időről, de nincs kinek elküldeni, megmutatni, így itt fogom publikálni darabokban, képekkel, ahogy eddig is tettem.

Más szemmel látja az ember hazáját messziről. Más szemmel látja innen. Habár ez a szem mégis ugyanaz, hiszen egy külföldi utazás sem tud annyira megváltoztatni, hogy nem maradjak önmagam, bárki is az (két hét múlva az is kiderül). Visszatérve rácsodálkozom azokra a dolgokra, amik ugyanazok, mert nem a város változik, hogy épül egy új park vagy épület, hanem én. És itt van az, amit már így gondolok egy ideje: én adom az illúziók kereteit. Mi adjuk. Mi teremtjük a világot, és ha ezt elfelejtjük, akkor van csak fordítva, mert tudatlanként hagyhatjuk csak, hogy a látszat uralkodjék rajtunk.

Íme, hát kezdődjenek a memoárok.

2012. március 4., vasárnap

Hazaértem

Hiába kicsinyítem le,
ez akkor is 14 kiló volt
Fizikai értelemben mindenképp. A többiről nem tudok mit mondani, mert egy darabom ott maradt Jénában. A gondolataim nagyon ott vannak, és összehasonlítok. Tudom, hogy nem kellene, de akaratlanul is. A villamos, a szobám, a város, az emberek minden más. Hazaérkezésem estéjén sokkos állapotban hívtam fel Lillát, hogy fura a troli és az emberek. Benzinkútnál megláttam a benzin árát és nem hittem a szememnek, pedig én nem vezetek. Kicsit álomszerű megint minden. Nem voltam ott. Vagy nem jöttem haza. Nem csodálkoznék, ha egyik reggel az ottani szobámban ébrednék.

Ez vitt egyetemre
A hazaút egyébként zökkenőmentes volt. Feladtuk előző nap Sibyllével a 13,96 kg-os csomagomat 32 €-ért. Kissé nagy volt, úgyhogy hívnom kellett Sibyllét, hogy segítsen vinni a Zentrum-Holzmarkttól, mert addig azért elvittem. Nem volt nehéz, csak nem volt rajta fogás. Kerekek kellettek volna rá.
Ott a nevem is

Volt a Hausmeister. És volt egy lista, hogy mi mindent kell kitakarítanom, hogy megkapjam a pénzt. És az egy dolgo, hogy kipucoltam a fürdőt, meg a konyhát, de az, hogy nem nézte meg, csak a szobát, na, az vérlázító kicsit. Ezért suvickoltam a sütőt?! Nem baj, Adnan legalább örülhet. De a pénzt visszakapom/kaptam.

Reggel exmatrikuláltam, Frau Müller azt mondta, elküldi az egyetememnek postán a Transcript of Records-t (ami papír arról, hogy mit csináltam meg kint). Kaptam valami nagyon fontos dokumentumot, amit majd használhatok, ha valaha még Németországban akarok tanulni vagy dolgozni. Meg elláttak minden földi jóval. Vettem magamnak Jénás kitűzőt meg kulcstartót kaptam ajándékba Billétől, én pedig pirosaranyat adtam neki, de a csípős fajtát. :D
Deutsche Bahn

Anikónál hagytam egy csomó cuccot, mert anya mondta, hogy ne vigyek haza semmit, amit otthon is meg lehet venni. Aztán ő áttestálta a cuccok egy részét Carinára, aki egy kedves, ártatlan német leányzó. Utolsó nap kikapcsolták a netemet, úgyhogy időben feküdtem le tudtam a csomagolásra figyelni. Mivel az ágyneműmet feladtam, így csak egy pléddel takaróztam, de olyan fáradt voltam, nem is zavart. A pléd Anikónál maradt, hogy ki tudjon ülni tavasszal a Philosophenweg-Mensa mögötti parkba a fűre.

Német vonat, 251 km/óra
Csütörtök reggel kidobott az ágy, levágtam az ágyról a lepedőnek használt takaróhuzatot, levittük a szemetet, Anikó kikísért az állomásra, röviden búcsúzkodtunk, majd felültem, és elrobogtunk Kurblival München felé, ahol átszálltam, átmentem Ausztrián, ami nagyon szép és hazaértem. Ahol várt egy kedves segítőtárs ránk. Eszembe jutott, hogy nincs ágyneműhuzatom, mert reggel széttéptem... Úgyhogy lepakolás után elmentem az IKEA-ba, majd hazaértem.

Csak az egyik jött velem :(
Észrevettem, hogy túl hangosan beszélek itthon, nem tudom, miért. Meg nagyon nehezen szokom meg a dolgokat. Másnap Lillával találkoztam és amíg várakoztam rá, távcsővel nézegelődtem a Boráros téren. Olyan szép volt. ettem rántott húst, magyar kínait, Lilla-sütit. Elmentünk a kezelőbe, annyira jó érzés volt! Találkoztunk Katinkával, mert Lilla utazni ment, meg Ákossal, meg Zolival. Jövő hétvégén megyek ismételni. :) Tökjó.

Aztán hazajöttem Balatonkeresztúrra, mert itt lakom. Most itt ülök a szobában. Jó. :)

2012. február 29., szerda

Rövid bejegyzés a végéről

Tavasz (további képek itt)
Szombaton kitaláltam, hogy veszek magamnak táskát, de végül nem vettem, mert habár átugrottam érte Weimarba, mert ott láttunk jó Tündi-táskát, de a bolt be volt zárva. No, sebaj, elmentem a Weimari Helytörténeti Múzeumba, megnéztem egy bábkiállítást (kirázott a hideg tőle), sétáltam a parkban, majd leültem egy padra nézni a kacsákat. Ettem Thüringer Wurstot meg quarkkuchent. Előtte Anikóval ebédeltem, mert az jó. :)

Schiller sírja, semmi felesleges sallang (további képek itt)
Vasárnap találkoztam Sibyllével, a tutorommal, aki megosztotta velem, hogy mit is kell csinálnunk elmenetel előtt. (Exmatrikulálni, kijelentkezni a városról, lezárni a bankszámlámat.) Aztán javasolta, hogy ugorjak be az egyetemre exmatrikulálós lapért, mert hátha nyitva van. És vasárnap nyitva volt az egyetem, bementem. Vettem magamnak papírt, és meghallottam A zenét. A japán karmester épp próbált, és beültem kicsit a próbára, mert lehetett. Olyan kellemes volt. Többet kellett volna hangversenyre járni itt.
Weimar (további képek itt)

Jena, Volkshaus, Konzert, Tündi (további képek itt)
Hétfő éjjel pedig azt álmodtam, hogy az utolsó öt percben pakolom össze a cuccomat... Rémálom, szóval inkább időben elkezdem.

Van kollégiumi helyem otthon. Fantasztikus!

Kijelentkeztem az egyetemről, most éppen várom a Hausmeistert, hogy csekkolja a tisztaságot és visszakapjam a kauciót. Délután feladjuk a pakkot, meg pakolok...

Tegnap voltunk koncerten Anikóval, jajdejóvolt.

2012. február 24., péntek

Kaja Németföldön 1.

Reálban Kurblival (további képek itt)
Eléggé nagy téma, és igazából nehezen szántam rá magam, mert vártam, hogy még érhetnek élmények és akkor az nem lesz benne, de most!

Hát az ételkultúra habár európai, de mégis nagyon más, mint a magyar. Mondjuk német ismerőseim, akiket korábbról ismerek és házuk van Balatonon, szóval ők azt mondták, hogy amikor Magyarországra jönnek, nem kell kaját hozniuk, mert nálunk ugyanazok a boltok, ugyanazok az élelmiszerek megvannak, sőt, van, ami jobb, mint náluk. Hát ebben van valami, de fordítva nem igaz. Mármint lehet, hogy Magyarországon van minden, ami itt is, de Németországban elég sok olyan dolog nincs, ami otthon meg igen.

Boltok
(forrás)
Lidl, Jéna (forrás)
Ahová én itt járok, azok a Reál Real és a Lidl. A igen, én is először rosszul írtam, ez nem a magyar Reál, hanem ez ilyen Tesco-méretű dolog, van saját márkájuk is, több. Ha bemész és egy órát minimum eltöltesz bent, mert túl nagy a választék. (Amikor kezdő vagy, akár 3 órát is, mire mindent megtalálsz.) Itt van biciklitől elkezdve sarkosjoghurtig minden. Minden német szemmel nézve. A Lidl szintén ilyen. A belvárosban van még egy Spar, de az itt annyira rossz volt, hogy maximum, ha kétszer jártam benne vásárlási célzattal. Ezenkívül a külvárosban (Lobeda pl.) van Kaufland meg Rewe és hasonlók, de ezekre egyrészt szükségem se volt, meg messze is voltak. Viszont kisbolt nincs egyáltalán. Mert nem éri meg kicsit se, mert ugye a multik mindent olcsóért adnak, szóval olyan nem nagyon van, mint otthon, hogy "leugrom a diszkontba/vegyesboltba/kómába stb." Azért az nagyon hiányzik, hogy amikor csak mondjuk egy darab tejföl kell, akkor is végig kell bóklászni az egész áruházat, mert hát itt ez ilyen. Azt viccesnek tartottam, hogy a Lidlben nem tudtam fizetni MasterCarddal, amit direkt azért csináltattam, hogy tudjak külföldön fizetni... De sebaj, mert a Realban lehet, csak ott meg a direkt Németországban kiváltott Visa-bankkártyámmal nem tudtam fizetni. Szóval nem bántam meg, hogy két kártya, mert az hasznos, mert a szupermarketek válogatósak. De készpénzt mindenhol elfogadnak, csak pénzt felvenni nem túl olcsó dolog, főleg külföldön.

Ételek a boltokban
Creme fraiche
(forrás)
Ami nincs Magyarországon az a buttermilch, ami a legszörnyűbb dolog a világon, mert olyan, mint a tejszín, de közben meg kicsit joghurtos, émelyítően édes és annyi zsír van benne, hogy csodálkozol, ebben hol a tej. Szóval az nem baj, hogy nincs nálunk. Viszont ami itt nincs. Rendes tejföl. Van saure sahne, amit mi általánosban tejföl címszóként megtanultunk, hát az olyan, mint a joghurt, csak van benne némi plusz savanyítás. Van még a schmand és a crème fraîche, amik közel állnak a magyar tejfölhöz, csak magasabb a zsírtartalmuk és sokkal keményebbek is. Én ezt a kettőt használtam, ha tejföl kellett (lángos vagy rakott krumpli készítéséhez), az volt a titka, hogy öntöttem hozzájuk némi tejet, és úgy én már nem nagyon éreztem különbséget, tekintve, hogy nem tudtam volna amúgy sem mivel összehasonlítani. 

Amit a németek nem esznek, azok az olajos magvak. Míg nálunk egy sor tuti minden boltban a mogyoró, mazsola, szotyi, tökmag, diákcsemege, és egyéb akármi, addig itt úgy nincs. Van kétféle mogyoró, aztán annyi. Néha a sütialkatrészeknél láthatsz szotyit, de ezek ilyen sózatlan nagyon drága dolgok, amiket úgy nem rágcsálásra vannak kitalálva. És mondjuk én tanulás közben ilyeneket eszek, hogy tanulás közben se unatkozzak (...), de a németek nem. Viszont van nyolcezer fajta száraztészta, teasütemény, amit megvehetsz és eheted. Nem mondom, hogy rosszak, de valahogy linzert rágni nem ugyanaz, mint mondjuk a Mogyi-féle kukoricát.

Volt egy dolog, amire azért nem lehet panasz, a sajtok. habár trappista nincs, mert mint kiderült, az magyar, de van sok más, és nekem, aki élek-halok a sajtokért, eléggé jó volt a választék. Hasonlóan jól el vannak eresztve teából, valamint joghurtból. Habár ivójoghurt és ivókefír nincs. Sőt, kefírből is csak boltonként egy fajta, és mire azt megtalálod, megőszülsz, mint ahogy velem is történt (mindegy). Fűszerből nagyon széles a választék, és sajnos készételből is, szóval nagyon sokféle mirelit és por közül lehet válogatni. Magyar dolgok közül pedig Pick-szalámit és tokaji bort tudtam (volna) venni, ha nem is a Lidlben.
Bécsi (forrás)
Egyéb élelmiszert áruló helyek
Zöldséges például a belvárosban jellemzően sok van. Mondjuk narancsot nem ott érdemes, de különlegesebb dolgokat, mint mondjuk gránátalma, inkább ott, mert azért a szupermarketesben nem bízik az ember. Mintha hentest is láttam volna, de ugye nekem arra nincs szükségem, szóval nem biztos, hogy volt.

Pékség/cukrászda. Minden utcasarkon van. És mindenhol, tehát a menzától elkezdve az állomáson, az utcán, akárhol. Farsang alkalmából volt például a múltkor fánkakció, nyami. De a kedvencünk az a német túrótorta, mert az valami mennyei. Annyira jó, hogy cseh ismerősöm, akiért a szülei jöttek félév végén, azt vitt haza magával egy doboznyit. Mondjuk mindenkinek van kedvenc péksége, én a zwätzengasseira esküszöm, de a legviccesebbnek a Wiener Feinbäckereit tartom, ami azzal lobbiz, hogy bécsi. Németországban. Hát, ez az igazi "germanikum".
Kurbli, ha támad... (és nem a Nutellára ment rá) (további képek itt)

2012. február 23., csütörtök

Utolsó hét

Még jegyet szerzek, még takarítok, még pakolok, még búcsúzkodom, még lerendezek egy-két hivatalos találkozót, közben Ma-felvételizek, kollégiumot intézek, Anikóval ebédelek, elégetem az utolsó füstölőket, kiválasztom, mit nem viszek haza... De egy hét, és hazamegyek. :)

2012. február 16., csütörtök

West

Düsseldorf az emblematikus TV-toronnyal, amiben étterem van (további képek itt)
Bálint-nap?
(további képek itt)
A nyugat-élmény valahogy egészen más, mint itt. Egyszerűen csak megcsapott, ahogy ott álltunk Ewalddal a Rajna partján és néztük a Hundertwasser-házat. Aztán csak rámesett, amikor megláttam a Kölni Dómot, ami akkora, hogy én még akkorát nem láttam. És mindenki kölschül beszél és kölscht isznak és kicsit úgy könnyebben veszik a dolgokat, mint mi, itt a keleti blokkban. És lehet, csak azért, mert olyan környezetben voltam, de az emberek is szebbnek tűntek. Tudom, engem könnyű befolyásolni. :)

Königsalle (további képek itt)
Úgy kezdődött, hogy Ewalddal és Ingriddel még a nyáron megbeszéltem, hogy ha majd Németországban leszek, elmegyek hozzájuk. Őket 16 éve ismerjük, nyaralójuk van a Balatonnál, amire mi vigyázunk. És ők Hildenben laknak, ami 20 percre van Düsseldorftól. Az utazás 6 órán át tartott, mert messze van. Mikor odaértem, Ewaldék felvettek az állomáson. Vittem magammal egy bőröndöt, amit nem hoztam haza.

Hundertwasser és TV-torony (további képek itt)
Legalább ennyivel könnyebb vagyok. Ewaldék egyébként jómódúak, nagyon szép lakásuk van egy hatos társasházban. Mivel pénteken indulás előtt nem nagyon aludtam, így eléggé fáradt voltam, de ők is, szóval pénteken pihentünk. Megnéztem a képeket a mallorcai és tájföldi nyaralásukról, lefényképeztem a lakás minden szögletét, mert szép és este elmentünk vacsorázni egy görög étterembe, ahogy kaptunk ajándék-úzót. Nem kellett volna meginni. Utána este eléggé könnyen elaludtam. És a görögök nem tudnak májat sütni, de legalább gyrost ettem, nem dönert vagy ilyesmit.

Düsseldorfban épp karnevál
volt (további képek itt)
Mindhárom nap, amikor ott voltam, csodás villásreggeli fogadott reggel, és kaptam pár étkezési tippet, amit még mindenképp kipróbálok, amíg Németországban vagyok. Bár némelyik eléggé kalóriadús. Nem baj, majd csak hazagurulok valahogy. Otthon úgyse eszem sokat.

Zajlik a Rajna (további képek itt)
Szombaton Düsseldorfban voltunk. Ilyen várost én még életemben nem láttam. Van egy olyan, hogy Kö, ami a Königsalle, mert oda a királyok jártak. Olyan is. Tele van rettentően drága boltokkal és plázákkal. Jórésze otthon is megtalálható egyébként, globalizáció. Voltunk egy ruhaboltban, amiből csak hét van Európában és egyetlen egy Németországban. Abercrombie & Fitch. Amúgy az egy vicces bolt, mert amikor beléptünk köszöntöttek bennünket, és egy félmeztelen fiú állt az ajtóban, akivel le lehetett fotózkodni. Nem, nem mutatom meg a képet! Volt benne kitömött jávorszarvasfej is. A boltban az eladók úgy néztek ki, mintha mind modell lenne. A dolgokat pedig elképesztően drágáért adták.

Naplemente a Rajnán (további képek itt)
Egyébként Düsseldorf nagyon modern. És ott volt a Rajna. Elképesztő. Az elmúlt tíz évben lezárták a régi kikötőt és hát egy metropoliszt építenek a Rajna-partján. Mert megtehetik. És nincs hozzáfogható, komolyan. Vagyis biztos van, de én még nem láttam. Persze nyáron szebb lenne, mert akkor ki lehet ülni a Rajna partjára jegesteát inni, meg van mindenféle hajós felvonulás.

4711, a kölni víz (további képek itt)
4711
Estére hivatalosak voltunk Ewald sógornőjéhez, akinek szülinapja volt, így vendégül látott néhány embert. Én voltam a különlegesség, mert ugye máshonnan jöttem. Viszont annyira finom volt az étel. Valami garnélarákos egytálétel, aztán kucsmagombás tészta. Mindenből kétszer szedtem. Ha rá gondolok, már összefut a nyál a számban. A sógornőnek egyébként a Rajna partján van a háza, gyönyörű kilátással. Egész jól boldogultam a némettel is, amikor engem kérdeztek, mindig remekül meg tudtam válaszolni. És kiderült, hogy a Szegediner Gulasch egy német étel és semmi köze Szegedhez, de van benne káposzta. Viszont a sielős témához nem nagyon tudtam hozzászólni. Kipróbáltam a Killepitscht, ami egy vesztfáliai gyomorkeserű jellegű rövidital 92 összetevőből. És ittam vörösbort. És pezsgőt. És a desszert is valami likőrrel volt leöntve. Szóval szombat este is jól aludtam.
Akkora, hogy bele se fért a képbe (további képek itt)
Mária (további képek itt)
Vasárnap pedig irány Köln! Megkerestük a Dómot, amit azért nem lehet eltéveszteni, tekintve hogy Európa harmadik legmagasabb keresztény temploma, Németországnak meg a második. Ez akkora, hogy azt leírni nem lehet. Nagy. 157,4 méter magas. Mert megnőtt. És épp elkezdődött a mise, de nem mehettem el Kölnből anélkül, hogy lássam a Dómot. Szóval kikönyörögtem, hogy mise után jöjjünk már vissza, amúgy is ezt tanulom. Szóval megnéztük Kölnt, Rajna-part, óváros, 600 éves lakóépületek... Aztán újra Dóm. 970 körül készült kereszt, Gero-kereszt, ami az Alpoktól északra a legrégibb.  Meg néhány pápasír, a három királyoknak tulajdonított földi maradványok egy csodás ereklyetartóban, elképesztő ablakok... Látni kell. Ez tényleg olyan, ami kihagyhatatlan. Kaptam könyvet a történetéről. Szép.

A három napkeleti bölcs ereklyetartója
(további képek itt)
Aztán ebédeltünk. A Peters Brauhausban. Ami nagyon kölni és német és európai. Olyan érzésem volt, mintha az Őfelsége pincére voltamban szerepelnénk. Adtak Kölsch sört, amit nem korsóban, hanem pohárban szolgálnak fel. És az ételek nevei kölschül voltak feltüntetve, magyarul nem lehettél biztos benne, hogy amit kérsz, az mi lesz. De szerencsére Ewaldék kisegítettek, amikor nem tudtam, milyen hús is az a haxe mondjuk. De az mindegy is, mert nem azt ettem. Hanem "Rheinische Soorbrodé"-t, ami rheinische Sauerbrode, azaz rajnai savanyúszelet akar lenni. És ez eléggé echte német volt. De a német konyha nem lesz a kedvencem. Ez marhaszelet volt vörösbabszósszal, krumpligombóccal és almakompóttal. A kurmpligombóc szörnyű volt.

Nem éppen mai házikók (további képek itt)
Este elmentünnk moziba és megnéztünk egy rettentően jó filmet. A második sorból. Olyan volt, mintha én is szereplő lennék. A színészek pórusai viccesek ilyen közelről. A film nagyon jó, nálunk Életrevalók címen fut. Mindenkinek ajánlom, nagyon pozitív történet. Este meg német tévét néztünk. Vacsoracsata jellegű műsor volt. Vicces. De amúgy a celebek mindenhol idióták, szóval nem csak nálunk vannak Kiszel Tündék.

Hétfőn pedig eljöttem. Nagyon hosszú út volt. De nagyon jól éreztem magam, Ingridék annyira kedvesek voltak, hogy az leírhatatlan. Erről a hétvégéről pedig csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni.
Peters Brauhaus (további képek itt)

2012. február 9., csütörtök

Egy hét, amikor nem utazom sehová


Zwätzengasse, ahol a Volkskunde Bereich van
Ez nem az a hét lesz. :) Ugyanis holnap indulok Düsseldorfba, ahol meglátogatom Ingridet és Ewaldot, aki Hildenben laknak. Már nagyon várom és kíváncsi vagyok rá, hol laknak. Őket onnan ismerem, hogy van Márián egy nyaralójuk, amire mi vigyázunk, amikor nincsenek itt. Nagyon baráti a kapcsolatunk velük, és mindig vicces volt a kommunikáció velük, de majd most. Viszek hozzájuk egy adag cuccot, amit majd nem akarok majd most márciusban hazavinni, mert nem megyek haza nyolc bőrönddel, csak eggyel. Amúgy nem tudom, mi lesz, de nagyon kíváncsi vagyok már. Egyrészt mert az nyugat, másrészt mert végre ismerősök között leszek.

A hét egyébként unalmas dolgos volt(am), mert meg kellett szereznem egy jegyet ahhoz, hogy végre regisztrálhassak otthon, de igen, megtörtént és végre felvettem az óráimat, amiket tavasszal végzek majd. Otthon. Magyarul.

A legszebb, amit Berlinben láttam
Írtam az otthoni kollégiumnak, hogy akkor mehetek-e, van-e helyem és van, de a részletekre még várok. Viszont az itteni kollégium... necces. Vagyis nem, csak bonyolult, mert ezek németek. Csak úgy kapom vissza a kauciót, ha kétszer leellenőrzik, hogy minden rendben van-e, kiköltöztem, nem tettem tönkre semmit, aláíratom a lakótársakkal a nyilatkozatot, hogy nem randalíroztam és személyesen befizetem az utolsó havi kolidíjat. Ej, az ember nagyon könnyen hozzászokik a jóhoz. De hogy mi lesz otthon, ahol feleekkora szobában lakunk majd hárman?!... Na mindegy, csak már otthon lennék.

Kis szobám
Ma egyébként Dorkával és Anikóval ebédeltem. És Dorka megkérdezte, hogy mi fog legjobban hiányozni Jénából. És hááát nehéz kérdés, mert jelenleg arra vagyok beállva, hogy jaj, mindjárt megyünk haza, de jó lesz. És nem tudom. Jéna valahogy annyira más. De csendes. És diákos. És itt tényleg minden az egyetemről szól. Igen, az egyetem fog hiányozni. Mert bár itt nem olyan személyes a kapcsolat, mint otthon, de valahogy mégis van benne valami közvetlen így is. Meg az fog hiányozni, amit az Erasmus nyújtott. Az utazások, a városok, a kirándulások Anikóval, a kultúra, a német misék, a zegzugos utcák, a pontos és megbízható tömegközlekedés, az ebédek az UHG-ban, a német kaják (mert hiába vágyom az otthonira, itt is nagyon jókat lehetett enni, ahogy Anikó mondta, máshogy jókat). A bulik, amikből minden hétre jutott egy (ha akarta az ember). A WG kényelme, hogy mindenhová 10 perc alatt lehet jutni. A Saale. Szóval nem, nem tudom, mi fog hiányozni. Erről majd otthon írok blogbejegyzést.