Drezda délelőtt

Dresden Hauptbahnhof
(további képek itt és itt)

Remek volt. Az egész úgy indult, hogy el kellett mennie Drezdába Anikónak, mert a nagy-nagynénje eljött látogatóba. Ezért korán megvettem neki a jegyét, két héttel korábban, hogy olcsó legyen, de én úgy gondoltam, nem teketóriázom, Anikóval tartok, mert mindenképp el akartam menni egyszer, és azért mégse egyedül, de mégis szabadon, így hát elutaztunk kettecskén.

Azon a csodás napon reggel fél négykor keltünk, hogy frissen és fiatalosan elutazzunk Weimarba, onnan pedig abba a csodába, amit Dresdennek hívnak a németek. Remek napnak néztünk elébe. Én rájöttem, hogy ugyanezzel a vonattal fogok haza is utazni. Reggel nyolcra oda is értünk a helyszínre. Ismerős volt, mivel idefelé itt szálltunk át, szóval nem tévedtünk el, bár kicsit késett a vonat, de ez benne volt a pakliban. No para. Az állomáson (na jó, még a vonaton) Anikó elbúcsúzott tőlem, és rohant Margit nénihez.

Frauenkirche
(további képek itt és itt)

Én pedig nyakamba vettem a várost. Az utcán találtam egy térképet, úgyhogy tudtam, merre kell menni, hogy szépet lássak. Azért reggel nyolckor még nincs felélénkülve nagyon a város, szóval kicsit kihalt volt minden, de azért hamar feltaláltam magam. Elértem a Frauenkirchéhez, ami annyira szép volt, hogy nem is mentem tovább. Na jó, de. Viszont a Frauenkirche tényleg gyönyörű. Van egy direkt látogatóközpont, ahol mindent meg lehet tudni a templomról, lehet jegyet venni a benne levő koncertekre és meg lehet tekinteni egy filmet, ami arról szól, hogyan állították helyre a Frauenkirchét, miután az 1945. február 13-15. között szinte teljesen lebombázták (nem csak azt, de az egesz várost). A látogatóközpont még nem volt nyitva, szóval nem mentem be. Sajnos a Frauenkirchébe se sikerült bejutnom, sőt, később egyetlen templomba se. De azért Drezda kívülről is leírhatatlan.

Elba partján, Drezdában reggel 9 körül...
(további képek itt és itt)

Elba túlpartja
(további képek itt és itt)

Ezen a képent tudom, hogy látszom :)
(forrás: www.stollenfest.de/)

Igen, az egy méretes
stollen a szekéren
(forrás: www.stollenfest.de)

A Frauenkirche után az Elba partján sétálgattam, körülbelül olcan széles, mint a Duna, és nagyon sok idő elteltével láttam hajókat. Nem is tudtam, hogy ennyire hiányozhatnak, amíg nem láttam őket... Hajj, a hajók. Aztán csak mentem, mendegéltem, és nagyon fáztam, így megálltam egy téren, ahol sütött a nap. És kicsit melegedtem. Közben gyűltek körülöttem az emberek, mondom, mi a...? És aztán elkezdődött: 18. Dresden Stollenfest (18. Drezdai Karácsonyikalács-fesztivál), ebbe sikerült belecsöppennem. Volt zászlódobáló műsor meg elmesélték, hogyan is készül a hagyományos drezdai stollen, csináltak egy halamasat és egy szekéren hordozták körbe a városban. 4 €-ért lehetett is kapni., aki akart. De nem vártam meg a felvonulást, előbb továbbvonultam, és elmentem egy rakat kéményseprő mellett, akik összekormozták az arcomat. Én akkor ezt még nem tudtam... Mindez számomra csak másfél óra múlva esett le,, amikor Anikó mondta, hogy az meg mi? És az emberek nem szóltak! Pedig láttam, hogy néznek, de hát gondoltam, feltűnő a nepszemüveg december 3-án, de hát nem.

Zwinger
(további képek itt és itt)

Szóval kormos arccal járom Drezdát és eljutok az Operaházhoz, ahol 8 €-ért körbe is vezettek volna. Nagyon szép volt kívülről... Aztán következett álmaim netovábbja, a csodás Zwinger. Itt nagyon sokat gyönyörködtem a dolgokban... meseszép hely. Nagyon sok turista ténfergett a Zwingerben, mondjuk érthető. Hihetetlen. Erős Ágost szász választófejedelem építtette1694-től. És bár az 1945-ös bombázás megviselte, de újraépítették, mint mindent szinte. Nem hagyták elveszni a dolgokat. A Zwinger barokk csodája után elindultam vissza az állomásra, hogy Anikóval jegyet vegyünk haza, ebédeljünk és elbúcsúzzam Margit nénitől.

Zwinger
(további képek itt és itt)