Minekután tüntetések voltak, hogy ,,Több Kurblit a blogba!", szóval ezért kedden Kurbli is velem tartott az órákra. Elszáguldottunk fél 12-re ebédelni (nagyon finom vega lasagne volt), utána pedig megkerestük a Zwätzengasse 9-et és beültünk a kannibálos szemináriumra, ami kevésbé kannibál, mint egzotikus. A német diákok nagyon aktívak! Mindenben. Mármint az órán. És olyan intelligens hozzászólásaik voltak, hogy ejha. A hétfői hinduizmusos óra második fele azzal telt, hogy a tanár kérdésekre válaszolt. Mondjuk az egzotikus óra teljes mértékben erről szólt, mert szeminárium. Egyébként érdekes óra. Terveztem mondani, hogy mivel én Magyarországról jöttem, nekem itt egzotikus, de inkább nem. :)
Utána latin volt. Kicsit nehezen találtam meg az óra színhelyét, nagyon szép épület. A latin nem tetszett annyira. Úgyhogy utána elhatároztam, hogy bóklászom kicsit. Voltam a historische Johannisfriedhofban (történelmi János-temető), ahol találkoztam Carl Zeiss sírjával. És állok a keresztútnál, merre mehetnék, amikor is előttem egy magyar sír. Ó. Előfordul. Gyönyörű temető, csak régi sírok vannak. Temetőzés után csodás hangokat hallottam kiszűrődni a templomból. Bementem és hallgattam kicsit, ahogy valaki gyakorol orgonálni. Megnyugtató volt kicsit ülni ott egyedül.
Este pedig elmentünk bevásárolni a közeli Realba, ami olyan, mint a teszkó nálunk. Megvettük a dolgokat a másnapi lángosozáshoz. 3 kg liszt, sok tejföl, sok olaj, sok minden. Kiderült, hogy eddig a hosszabb úton jártam a Realba, és van egy sokkal rövidebb. Így valóban közel van.
na jó, és azóta? :)
VálaszTörlés